Portré

Kraft Péter

Cikksorozatunk következő részében a vitriolos újdonság-gurut, a szövetséges és a puhatesű járművek tudorát,  Kraft Pétert mutatjuk be. Akinek mindenről és mindenkiről van egy sztorija.

Kraft Péter

Kraft Péter

Szia Matyi! Még öt-hat éves kisgyerekként kaptam az első makettet, egy szovjet gyártmányú repülő daru volt. Édesapám ragasztgatta néhány napig, és bár ügyes ember, soha nem készült el az a helikopter. A makettek nem igazán érintettek meg akkoriban. Kaptam néhány összerakott repülőgépet, de csak játékként tekintettem rájuk. Nagyon szerettem viszont az autókat. Természetesen – mint Külső-Angyalföldi kisfiút – nem a drága sportkocsik, vagy luxusautók érdekeltek, hanem a Csepelek, 620-as Ikarusok, a sok Moszkvics és Volga. Különösképpen vonzottak a régi autók, akkoriban akadt még az utakon elég. Csak a mi háztömbünkben darvadozott egy Willy’s, két sarokra egy ház udvarán aludta álmát egy Rába Maros, de lehet, hogy Blitz volt, pestlőrinci rokonaink szomszédjában pedig egy magyar filmekben is felbukkanó Kübel „lakott”. Aztán általános iskolás éveimben rákaptam a modellvasútra. Persze amatőr szinten, a szőnyegen ment a játék. Talán hetedikes lehettem, mikor komolyabban kezdtek foglakoztatni a repülőmodellek. Így megvettem néhány NDK gyártmányú utasszállítót. Jó hatással volt rám nagybátyám, akit rövid élete során bűvöletében tartott a modellvasút, a Matchbox-gyűjtemény, és első maketteim összerakása is nagyrészt őrá hárult. Talán 1978 volt az első év, amikor magam építettem meg egy komplett makettet.

Az ominózus papír-carrier (fotó: Diószegi Erika)

Sajnos hosszabb ideje nem vagyok túl aktív, pályafutásom nem kifejezetten az eredményekről szól.  1994-ben sikerült megnyernem a Bólyai versenyén a harcjármű kategóriát. Az az év több szempontból is emlékezetes. A győzelem sem volt hétköznapi, legalábbis a számomra. Egy Sherman átépítéssel készültem, az Italeri M4A3-ból készítettem el a „936” toronyszámú „ruszki” M4A2-t. Gondolom, nem ismeretlen az élethelyzet, még utolsó éjszaka is dolgoztam ezen a munkán, majd reggel büszkén neveztem be a versenyre. A zsűri rá sem hederített, a díjat egy kiállítási anyagként kirakott M32-re kaptam. Mint mondtam, az az év különleges volt a számomra, azokban a napokban ismerkedtünk össze későbbi feleségemmel, jöttek a gyerekek, költözések, a produktív modellezés háttérbe szorult. Viszont örülök, hogy a „szakmában” még számon tartanak, igyekszem tárgyi tudásomat folyamatosan fejleszteni, igyekszem a modellezés világában, a modellpiacon bekövetkező változásokat elemezni, megpróbálok következtetéseket levonni. Megtisztelő, mikor modellezőtársaim tanácsért, véleményezésért fordulnak hozzám, és ez igazi öröm számomra. Élmény volt a sok zsűrizés, utazások barátaimmal csehországi versenyekre, a záróráig tartó beszélgetések a mostanra lerombolt Bolyai kantinjában. Egy számomra mókás esetet azért elmesélnék. 2001-ben sikerült barátok jóvoltából eljutnom Folkstone-ba, a Truck & Track Show-ra. Egy széles lépcsősoron tartottam lefelé cimborámmal a kiállítóterembe, amikor szembe találkoztunk Tony Greenland-del. „Hi, Peter!” – köszönt rám mosolyogva.  Barátom felháborodva kérdezte: „- Ez meg honnan ismer téged!?”. „- A népszerűség átka…” – válaszoltam. Igazából előző nap mutatott be Rácz Robi Tony-nak, mint a PM munkatársát.

889

Első Tamiya makettek1987-ből

Alkotásvágy, az ezt követő sikerélmény, és mostanság főként a gyűjtögetés.  Eredeti járművek beszerzésére gyakorlatilag esélyem nincs, de ott vannak a modellek. Azokat bármikor levehetem a polcról, nézegethetem. Elmondhatom, hogy a lakásomban van egy-két GMC, Bedford vagy Sherman…

 

Hogyan kezdted a hobbit? Mit építettél, azt hogyan festetted, s ez miként változott a későbbiekben?

Mint már említettem, a vasútmodelleket váltották a Veb Plastic utasszállítók. Az első egy Mercure volt, ezt még nagybátyám rakta össze, de néha édesanyám is beszállt az összerakásba. Emlékszem, amikor a konyhaasztalnál szemöldökcsipesszel és manikűrollóval pepecselt egy Turbolet-en. Aztán egy napon a Tu-134 már saját munka volt. Ezt még több utasszállító követte, aztán 1980-ban jött az első katonai modell. Sikerült szüleimtől 32.- forintot kikunyerálni, és a Deák téri Hobby Boltban egy téli estén megvettem a KP Letov S328-asát. Igaz ez végül kifogott rajtam – nem tudtam a felső szárnyat rögzíteni –, de ezt tartom az első kilométerkőnek a katonai modellezés útján. Azokban az időkben teljesen magamra voltam utalva, nem jutottam modellező szaklaphoz, hasonló érdeklődésű barátom sem akadt. Gyakorlatilag mindent megvettem, ami a KP-től, illetve a Veb-től, SMER-től itthon kapható volt, na persze, ha volt rá éppen pénzem. Szívfájdalmam az Il-18, soha nem sikerült beszereznem… 1981-ben kezdtem a gimnáziumot, ott ismerkedtem meg Seres Gyuszival (a fórum Sheeresman nevű felhasználója – a szerk.). Nem kis mértékben Gyula hatására, mintegy varázsütésre harcjárműves lettem, azzal az apró szépséghibával, hogy nem lehetett harcjármű maketteket kapni akkoriban Magyarországon. Szűkös évek voltak ezek, kínunkban papírból építgettünk járműveket. Egy KP doboz aljából készült Universal Carrier-t máig őrzök, sajnos a félkész, egész jó Ferdinand elveszett az elmúlt harminc év forgatagában. Gimnáziumi éveim alatt néztük meg osztálytársaimmal a „Kelly hősei” című filmet. Attól a naptól származtatnám a szövetséges technika, és főként a Sherman-család iránti érdeklődésemet. Nem sokkal később az egykori Kossuth moziban megrendezett brit filmnapok során vetítésre került a „Messze volt a híd”. Ez csak olaj volt a tűzre. 1984 nyarán egy ismerős az egykori Német Szövetségi Köztársaságból meghozta álmaim netovábbját, egyben első 1:35 léptékű katonai járművemet, az Italeri Dodge-t. Így a fő csapásirány adva volt. Aztán már csak bő fél évtizedet kellett várnom a kommunista rezsim összeomlására, hogy aztán besétálhassak egy budapesti makettboltba, és megvegyem azt, amit akarok…

02

IDF M50 az MP Models-től (fotó: Z. Szántó András)

Harcjárműves kollégákról beszélünk, véleményem szerint mind emberileg, mind szakmailag Forintos Kálmán lehet iránymutató, nem csak az én számomra. El lehet tőle lesni egyszerű, de látványos modellező fogásokat, és nem utolsó sorban szerénységre, jó értelemben vett alázatra is tanít, stabil igazodási pont. Feltétlenül megemlíteném még Somogyi Lászlót, talán legjobb scratch-builderünket, a magyar vonatkozású páncélos anyag feldolgozásában érdemei elvitathatatlanok.

Jársz e bármilyen makettező közösségbe, ha igen, hova?

Jelenleg nem tartozom klubhoz.

Van ennek valami különösebb oka?

Régen a Bólyai tagja voltam. Mint egy jó gimnáziumi osztályban, ott is volt klikkesedés. Sajnos az a klikk, amelyhez én is tartoztam, lassan lemorzsolódott, végül én sem tudtam már a kedd estéket ott tölteni. Ez közel tizenöt éve történt. Természetesen jó lenne modellező közösségben tölteni néhanapján az időt.

Mit javasolnál a mai kezdőknek, miként álljanak neki a makettezésnek, mind szemlélet, technikai, anyagi vonalon?

Első szempont mindenképpen az lenne, hogy tetsszen az adott típus, az érdeklődési körbe – például második világháború – beleférjen. Nem elhanyagolható szempont, hogy a makett építés tekintetében könnyűnek, vagy nehéznek nevezhető. Bár nem olcsóak, de nagyobb nehézség nélkül rakhatóak össze a Tamiya egyes harckocsijai, jó kezdésnek tartanék mondjuk egy Pz.II-t. Gyakorlásként javasolnék még néhány egyszerűbb 1:72-es, 1:76-os Revell, Airfix, vagy egykori Matchbox makettet. Még akkor is, ha a távlati tervek között a klasszikus 1:35-ös lépték szerepel. Ami nagyon fontos, a munkához segítséget írott, vagy elektronikus formában sokkal könnyebb kapni most, mint harminc évvel ezelőtt. Ezzel élni kell!

A kezdetkor milyen nehézségekkel szembesültél és miként változott meg az a mai világban?

9855_masik

A díjazott M32 maradványai (fotó: Diószegi Erika)

Miután a modellezés terén saját lábamra álltam, sem forrásanyag, sem komoly segítség nem állt a rendelkezésemre. De ez eleinte nem is zavart. Igaz, egyszer apám óva intett a Veb-makettek mellé csomagolt festéktől, „nem kell nagyon szagolgatni…”, mondta. A gimnázium elkezdésekor már sikerült olyan barátokra szert tennem, akik űzték ezt a hobby-t, vagy legalább érdekelte őket. Az osztályban körbe járt egy Airfix, és egy Revell katalógus, ezekben már láttunk ezt-azt… Egymást segítve fejlesztettük tudásunkat. A szárazecsetelésre, panelezésre, fémes koptatásra magunk jöttünk rá, nem tanította senki. Hogy hogyan csináltuk, azt nem mondom el, lehet, most keresztre feszítenének minket a barbárságért…  A felhasznált szerszámok gyakorlatilag édesanyám manikűrkészletéből kerültek ki, egy olló, egy körömreszelő, és egy csipesz formájában. Dekoráláshoz a Marklin játékboltban kapható „valkid” festékeket használtam, kezdetben keverés nélkül, később már magam alakítottam ki a megfelelő árnyalatot. Emlékszem, a fekete gyakran hiányszám volt, azt tussal helyettesítettem. Az ezüstszínű sugárhajtásúakat eleinte festetlenül hagytam, óriási előrelépést jelentett akkoriban az aerosol-palackban forgalmazott kályhaezüst „bevetése”. A festékeket egyszerű iskolai ecsettel vittem fel. Ez lehet, hogy ma már ódivatú technika, de akkoriban egész tisztességesen lehetett vele dolgozni. Rettenetesen zavart még az illesztési hézagok eltüntetésének problémája, nem kevésbé a szórópisztoly hiánya. Ezekre valós megoldást már csak 1990 körül, a piac megnyitásával találtam. Azt kérded, hogyan változott meg ez a mai világban? Minden kapható; ízlés és pénz kérdése…

Gondoltál-e arra, hogy a makettezés általad művelt kategóriáin (harcjármű, figura, dioráma/vignetta) túl is kipróbáld magadat, s ha igen, miben?

Igen. Nem nevezném próbának, inkább egy-egy mellékvágánynak. Szeretem a teherautókat, így van otthon néhány dobozzal. Érdekes feladat volt egy-két Tamiya F1 versenygép megrendelésre való elkészítése, és az egyik legnagyobb, az Airfix 1:12 léptékű Bentley-je. És természetesen a repülős korszakot sem tudtam és nem is akarom elfelejteni. Na meg a vasút is…

Hogyan változott a technikád az évek során, azokat milyen szellemiségben módosítottad?

Értelemszerűen a „kőbaltás” eszközökről én is a professzionálisra váltottam. Modellfestékeket használok, modellragasztót, putty-t, és van szórópisztolyom is… Még a kilencvenes évek elején kapható volt Magyarországon is a Military Modelling, abban figyeltem fel David Parker munkáira. Igyekeztem ezt-azt ellesni az általa használt technikákból. Szintén azokban az években sikerült néhány haladó hazai modellezővel is kapcsolatba kerülni, tőlük is kaptam tippeket. Mindez sokat lendített az akkori munkáim színvonalán. Aztán itt van a baráti kör, az internet, a hazai versenyeken is sok inspiráló munkát látni.

Ha egy kezdő ma megkérdezné Tőled, hogy mire figyeljen egy makett – legyen most az egy harcjármű – építésekor és festésekor, mi lenne az, amit mindenképpen javasolnál neki?

Lehet, hogy kicsit földhözragadt, amit erre válaszolnék. Néha fiaim is modellezésre adják a fejüket, ilyenkor mellettük ülök. Elsődlegesen a pontos építést, az alkatrészek megtisztítását, a ragasztó óvatos és mértékletes használatát próbálom nekik is megtanítani. Persze mindezt aztán el lehet rontani egy elhibázott festéssel, de az gyakorlással és az idő múlásával fejlődik majd.

Akkor véleményed szerint egy kezdő számára a festés még másodlagos? Számos makettező véleménye, hogy egy makettet a festése „ad el”. Természetesen egy kezdőről beszélgetünk most, hogy gondolod, mikortól kezd el „prioritássá” válni számukra maga a festés?

Nem tartom másodlagosnak, de fordítsuk visszájára a kérdést! Hogyan nézne ki mondjuk egy profi ambush terepminta illesztési hézagon, vagy pillanatragasztós megfolyáson? Éles határvonalat nem húznék, mikortól válik elsődlegessé a festés minősége, de meggyőződésem, hogy az „eladható”, magyarul versenyen indítható festés alapja a tisztességes építés. Nézzük csak meg egy pontozólapon az értékelendő részletek sorrendjét!

Fontosnak tartod-e a hazai makettező szaklapot és különböző fórumokat, ha igen, miért?

01

IDF M50 az MP Models-től (fotó: Z. Szántó András)

Ugyan hazabeszélek, de a válasz természetesen igen. Ha akadozva is, de Magyarországon működik azon kevés szaklap egyike, amely egy makett megépítését – legyen az repülőgép, versenymotor, vagy egy tank – közvetlenül támogatni képes. A Pro Modell magyarul beszél magyar makettezőkhöz, a közölt makettek építése magas színvonalú, a szerzők, a szerkesztő kimondatlan célja a tudásanyag átadása, ezáltal a hazai utánpótlás motiválása, tanítása is.

Szintén fontosnak tartom az internetes fórumokat. Napra kész információkhoz juthatunk mindazzal kapcsolatban, ami a makettezéshez köthető. Jók a lépésről lépésre követhető építések, lehet ezeket kommentálni, illetve közvetlenül a készítővel értekezni. Olykor persze vannak konfliktusok. Én ezeket a képernyő személytelenségének igyekszem betudni… Jelenleg csak a makett.org-ot követem. Tetszik a bővítés, ösztönzőleg hat rám is…

A külföldi szaklapok közül mindenképpen kiemelném az AFV Modeller-t, az interneten a Missing Lynx, az Armorama, illetve a PMMS portálja jól használható. Tény, hogy utóbbi inkább tájékoztató jellegű.

Azt megkérdezhetem, hogy mi az oka annak, hogy egyedül a makett.org fórumot látogatod?

A légkör közvetlen, őszinte, szűkebb baráti körömet ezen a fórumon találom. Ez oldja a gátlásokat. Ránéztem más hazai fórumokra is, ott kicsit kívülállónak éreztem magam, nehezebben kapcsolódtam volna be egy-egy témába.

Miben látod az erényét/gyengeségét a makettező társadalomnak és lenne-e olyan gondolat ebben a témában, amit szívesen megosztanál az Olvasókkal?

A hazai makettező társadalom megítélése – ha kívülállóként próbálnám szemlélni – határozottan pozitív, bár kétségtelenül nem mentes a problémáktól sem. Manapság divat elhitetni, vagy elhinni és bennfentes mosollyal emlegetni a jellemzően „magyar széthúzást”. Erre cáfolnak rá a jól szervezett hazai versenyek, kiállítások. Ilyenkor a makettező társadalom összezár, minden klappol. Természetesen ehhez szükséges egy olyan összeszokott és általánosan elfogadott elit, amely koordinálja a munkát a klubok közvetlen támogatásával. Ez az elit megvan, a klubok, amikor kell, végzik a dolgukat. Gyengeség? Van az is. Bár korántsem vetíteném ki azt a magyar makettezők egészére. Ha valami jól sikerül, vagy valakinek megy a szekér, mindig akadnak fanyalgók, vagy elégedetlenek. Ezeket szűkebb baráti körben „küldetéseseknek” szoktam hívni. Az ilyesmi zavart kelt, kívülállók fejében is elültethet nem odavaló gondolatokat, amit aztán nehéz kigyomlálni.

Milyen felszerelésekkel dolgozol?

Természetesen az eszközkészlet bővült, de semmi extra. Reszelőkészlet, fogók, többféle csiszolópapír. Engem is meglepett, de még megvannak a harminc évvel ezelőtt használt szerszámaim is. Sajnos legnagyobb vesszőparipám a tömítés és csiszolás, aztán annak ellenőrzése egy ékszerésznagyítóval. Így aztán el szoktam veszni valahol az összerakás közepén…

Tekintve a makettezők mai oly’ szűkös anyagi lehetőségét, mit javasolsz, mi az, amire egy szaktárs mindenképpen áldozzon egy munkájánál?

A legalapvetőbb eszközökre mindenképpen érdemes áldozni. Viszont ne riasszon el senkit ettől a hobbytól az, ha esetleg nem működik egy professzionális festékszóró megfinanszírozása. Főként egyszínű harcjármű makettek festésénél a megfelelően higított festék ecsettel való felvitele nem ördögtől való.

Cseppet sem meglepő módon számos – bízom benne, nem haragszol a kifejezésért – „öreg róka” javasolja az ecsettel való festést. Miként látod, mennyire fontos az ecsettel való festés technikáját elsajátítani?

Első Tamiya makettek1987-ből

Smer Avia átépítés ’86-ból, a felségjelek filctollal készültek

Szokták mondani, hogy aki képes egy Trabantot vezetni, az már bármi más járművel megbirkózik. Na, én pont nem erre gondolok. Az ecsettel való festés – természetesen némi gyakorlás után – egyszerűbben sajátítható el a pisztollyal való munkánál. Ha kezdőről beszélünk, a hibázás esélye is kisebb, garantáltabb a sikerélmény. Lehet kezdeni rögtön fújással, de a problémákkal való korai találkozó garantált, egy-két próbálkozás után emberünk a fenébe kívánja az áhított szórópisztolyt, de lehet, hogy a makettezést is. Az ecsettel is lehet rontani, de jellemzően gyorsan tanulható a technika. Persze a felhasználási terület korlátozott – egyszínű járművek, éles kontúros terepminta –, de az ecsetet semmiképpen nem válthatja ki teljesen a szórópisztoly, egyes munkafázisoknál a későbbiekben mindenképpen szükség lesz rá.

Mennyire tekinted irányadónak a történelem vizsgálatát és a makettezés párhuzamát, azaz mennyire fontos számodra a történelmi hűség, és mi az a határ, ameddig elmész e témában a maketteid elkészítésekor?

A korhűséget eleinte kicsit nagyvonalúan kezeltem, a KP makettek matricalapjairól azokat a jelzéseket ragasztottam fel, amelyek tetszettek. Ezt aztán szép lassan kinőttem… Érdekelt volna a történelmi háttér is, de sokáig jól használható szakirodalomhoz nem jutottam. A ’80-as évek vége felé áttörést jelentett az Aerohistória kiadása, minden számot megvettem és kiolvastam. Az igazi kezdet a „Sherman in Action” megvétele volt 1990-ben. Azóta igyekszem szinte valamennyi megvásárolt típus megépítéséhez háttéranyagot beszerezni, lehetőség szerint nyomtatott formában, de legalább az interneten leírásokat, képeket gyűjteni. Húsz-harminc évvel ezelőtt a makettezés inkább egy látványos hobby volt. Természetesen most is az, de véleményem szerint az egyik fő iránymutatónak a történelmi hűség számít. Ennek vonatkoznia kell mind a gyártókra, mind a modelleket megépítőkre. Hatványozottan igaz ez a repülő, illetve harcjármű makettekre. Érdekes mellékvágánynak tartom a „what if” irányzatot, de csak a józan ész határain belül. Például a „papírpáncélosokat” irtanám.

Megkérdezhetem, miért él benned effajta érzés a sosemvolt „papírpáncélosok” és a más, történelemtől elrugaszkodott makettek irányába?

Csak egy vélemény a részemről. A német túlsúly a piacon elvitathatatlan, a többség ezt igényli, ezután mennek a gyárak. Nyilván ennek köszönhető olyan német harcjárművek makettjeinek kiadása, melyek még a fa mintadarab megépültének a gyártási fázisába sem kerültek. Ugyanakkor más, nagyobb szériát megélt típusok még a tervek között sem szerepelnek. Nem is kell a számomra oly kedves amerikai teherautóknál maradni. Az Sd.Kfz. 233 még csak egy ígéret a Bronco-tól, de a Löwe makettjét már bárki megveheti. Ugyanakkor, mint már említettem, vonz a „what if” kategória egy-egy szegmense, nagyon tetszett például a magyar jelzésű Do-335. Rendszeresen látogatom Jean-Bernard André oldalát (www.jbadiorama.com – a szerk.) is, elvont, főként harcokhoz köthető diorámákat készít. Tudom ajánlani.

Mint fentebb kérdeztem, mi az a határ, ameddig elmész a történelmi hűség terén építéskor?

A harcjárművek sajnos kevésbé jól dokumentáltak, mint mondjuk a repülőgépek, hatványozottan igaz ez az 1945-tel befejeződött időszakra. Ez részben egy pici szabadságot is hagy egy adott példány festésénél, dekorálásánál, esetlegesen diorámába való helyezésénél. Viszont elengedhetetlennek tartom azt, hogy a felsorolt műveletek elvégzése előtt némi kutatómunka történjék. A vizsgálat az összeépítésnél is jól jöhet, kiszűrhetők a gyári hibák, a gyakorta előforduló, és zavaró leegyszerűsítések. Jó példa erre az Italeri légvédelmi Crusader-je. Múzeumi példány alapján dolgoztak, így a maketten is az egyik géppuska helyére egy csavarmenetes rúd került… Hol a határ történelmi hűség terén? A többség a világháborús témát kedveli. Ebből az érából körbefényképezett járművet alig találunk, pláne a frontot megjártak közül. Így főként egy terepminta esetén gyakorlatilag nem lehet a teljes korhűséget visszaadni, de archív felvételek iránymutatóak lehetnek. Lényeges még a típusismeret, illetve, hogy az egyes alváltozatok melyik hadműveleti területen, a harcok mely szakaszában jelenhettek meg. Nem utolsósorban illik megismerkedni a kiválasztott alakulat tevékenységével, a járműveken elhelyezett csapatjelvényeivel, hadirendszámaival. Ezt a mozaikot megfelelően összerakva közelítünk ahhoz, amit történelmi hűség szempontjából elfogadhatónak neveznék. Az ismeretanyag megszerzésében nagy segítséget nyújt a szakirodalom, kiemelném a Concord, Tankograd, Achtung Panzer!, Progres, Ampersand, WWP kiadványokat.

Fontosnak tartod-e a történelmi háttér kutatását, s ha igen, mit gondolsz, milyen szintig érdemes azt tanulmányozni hobbink tükrében?

Fontosnak tartom és szívesen teszem. Egy adott makett vizsgálatánál igyekszem az itthon, valamint az interneten fellelhető háttéranyagot viszonylag nagy mélységben átkutatni. Ez, mint már korábban említettem, nem egyszer világított már rá egy adott készlet tervezési hibáira, vagy a felkínált dekorációs lehetőségek között esetlegesen megbúvó anakronizmusra. Egyúttal sajnos a szám is kicsit nagy lett, adtam már elhamarkodottan tanácsot…

Ha lehetne egy kívánságod a makettgyártókhoz, melyik típust szeretnéd, hogy kiadják?

Nagyon szeretem a „soft skin” (páncélozatlan – a szerk.) járműveket, főként a szövetséges csapatoktól. Fröccsöntött formában még nem jelentek meg legnagyobb kedvenceim, a Diamond-T teherautók. A 4 tonnások talán idén elindulnak a Mirror-nál, igaz jobban örülnék egy Bronco, vagy AFV Club kiadásnak. Érzem, hogy a „Big T”, a 980-as vontató is érik már valahol. És lennének még ötleteim… De az igazi megnyugvást egy 1:35-ös Csepel D344 hozná meg!

Tudj meg többet róla: Pánczél Mátyás

A szerzőről nem áll rendelkezésre adat.