Portré

Fülöp Sándor

Sorozatunk sorönkövetkező részében Fülöp Sándorral – a “Kedves Vezetővel” – beszélgetünk. Szervusz Sanyi! Mikor kerültél kapcsolatba szeretett hobbinkkal és kinek/minek hatására indultál el a makettépítés – számunkra oly vonzó – […]

Sorozatunk sorönkövetkező részében Fülöp Sándorral – a “Kedves Vezetővel” – beszélgetünk.

Fülöp Sándor fiaival

Fülöp Sándor fiaival

Szervusz Sanyi! Mikor kerültél kapcsolatba szeretett hobbinkkal és kinek/minek hatására indultál el a makettépítés – számunkra oly vonzó – útján?
Szia Matyi! Egészen kisgyerekkorom óta érdekelt a repülés. Ez valószínűleg nagyapám történeteinek köszönhető, aki még a „Rejtett Légierő” korában lett repülőgép-szerelő. Az első makettemet 12 éves koromban kaptam, „fájdalomdíjként” egy feleslegesen elvégzett arcüregmosást követően. Szerintem szegény szüleim nem sejtették, hogy az a Veb Plastic utasszállító milyen lavinát indít el. Akkoriban még modelleztem is, vitorlázó és gumimotoros repülőket készítettem, de hamarosan kiderült, hogy a makettezés az én igazi világom. Mire az általános iskolát befejeztem, csak a makettezés maradt.

Milyen eredményeket értél el a makettezésben és mi volt számodra e hobbiban a „legnagyobb” élmény?
Szerencsés vagyok, mert amit valaha célul tűztem ki magam elé a makettezésben, azt sikerült elérnem: megszereztem a Mesterlevelet, győztem Mosonmagyaróváron és Prágában, értem el BoS-t (Best of Show: a kiállítás legjobbja – a szerk.), publikáltam a Pro Modellben, közreműködhettem „Az én légierőm” c. könyvben. De a „legnagyobb” – vagy inkább legtartósabb – élmények talán mégsem ezek, hanem a kialakult barátságok,és a 8. évében járó Puma Makettklub „legénységével” töltött idő.

A Pumák

A Pumák

Mesélnél a Puma Makett Klubról? Voltaképpen mit jelent számodra e közösség, s mi az – amennyiben így gondolod – amit javasolnál szaktársainknak, hogy legyenek-e egy adott makettező közösség tagja, s miért?
A Puma szerintem a hazai klubok között is unikum. Helyinek indult, de ma már a nyugati határszéltől Szegedig vannak tagjaink, sőt, még holland tiszteletbeli klubtársunk is akad. A makettezés szeretete volt az első, de a név hivatalos felvétele egyfajta spirituális átalakulással járt: egyre hangsúlyosabb lett a magyar repülés múltja és jelene, a hazáért életüket áldozó hősök tisztelete. Ez a szellemiség áthat bennünket. A klub kezdetben csak a közös hobbit űző emberekből állt, ma már barátokból, akikre minden helyzetben számíthatnak a többiek. Mindamellett egy igen víg kedélyű kompániáról van szó; azt hiszem, ezt bárki megerősítheti, aki valamely kiállításon összefutott a Puma legénységével, vagy részt vett egyik összejövetelünkön. 2012-ben megalakítottuk a Puma Kupát, melyet a magyar repülés témájában kiemelkedő munkát alkotó makettezők kapnak – minden korosztályban – a Szolnoki versenyen. Hogy szakmailag hol áll a Puma? Hatalmas élmény volt, amikor tavasszal három klubtársam Mesterlevelét is ellenjegyezhettem. És biztosan nem ők voltak az utolsók, akik feltűzhették a papírrepülős jelvényt.

Pumák

Pumák

Természetesen az évek során hozzánk is csapódott néhány olyan ember, akik önző érdekből akarták kihasználni a klubot, például arra, hogy ingyen juthassanak be egy repülőnapra vagy rendezvényre. Nekik el kellett magyaráznunk, hogy mi a különbség a hiéna és a Puma között, és megkérnünk őket, keressenek más bázist maguknak. De így lettünk erősebbek és egységesebbek. Némi szarkazmussal azt is mondhatnám, hogy a Pumában ma Mesterlevelesből is több van, mint ahány tagból az elbocsátott formáció áll.
A Puma tehát más, mint egy „egyszerű” makettklub.  Erős szellemiség, szilárd barátságok, összetartó bajtársiasság és a makettezés szeretetének ötvözete. Mindenféle szabályzat, alapítói kinyilatkoztatás nélkül is működő igazi közösség, melyet nagyszerű emberek alkotnak. Igazán büszke vagyok, hogy ide tartozhatok, és viselhetem a Puma-pólót. Mindenkinek azt kívánom, hogy találjon magának egy hasonló makettező csapatot, mert szakmailag és emberileg is csak nyerhet vele!

FW 190 A-5

FW 190 A-5

Számodra mit testesít meg a makettezés, mit tartasz benne fontosnak és mit gondolsz, az a mai fiatalok körében mit jelenthet?
Elképzelni sem tudok jobb hobbit, mint a miénk. Egyszerre van benne a gyűjtés, finom alkotómunka és a kutatás. De másért is összetett, és látszólag ellentmondásos tevékenység. Ellentmondásos, mert az asztalnál mindenki egyedül ragasztja az egyik alkatrészt a másikhoz; mégis képes fantasztikus közösségeket létrehozni. Összetett, mert mindenki találhat magának kedvenc területet, és azt is eldöntheti, milyen mélységben kíván foglalkozni vele. Makettező-társ az is, aki néhány óra alatt „csak” összerak egy „öröm-makettet”, és az is, aki hónapok-évek kutatómunkája után épít egy múzeumba való csodát.
Mindkettő alkotás, hiszen egyszerű alkatrészekből egy más minőséget hoz létre. És talán ez a legfontosabb része: a varázslat, ahogy az ezernyi egyforma dobozból ezer makettező ezerféle munkát készít; nem lesz soha kettő egyforma.
Azt szeretném, ha a fiatalok is megéreznék ezt a fajta „mágiát”, de tudom ez nem egyszerű: nagy a gyorsabb, de talmi sikerélmények csábítása. Mert az alkotáshoz idő kell.

Reichenberg

Reichenberg

Hogyan kezdted a hobbit? Mit építettél, azt hogyan festetted, s ez miként változott a későbbiekben?
Gyermekkoromban a választék a Veb Pastic és a KP makettjeiből állt. Azt hiszem, ezek közül nagyjából mindent megépítettem, volt, amit többször is. Az első „igazi terepszínűre” festett gép egy Be-6 volt. Ecsettel, mindenféle hígítás nélkül. Aztán, még bőven az „átkosban”, távoli rokonaim Angliából küldtek egy ’48-as Bf 109 G-t. Maga volt a csoda; s valószínűleg ez indított el a Luftwaffe felé. Az utóbbi 25 évben csak ezzel foglalkozom, főleg a vadászokkal. Közben persze a kedvenc méretarány is változott: először, mint szinte mindenki ’72-ben építettem, aztán az első Trimaster-makettek megjelenésével rájöttem, hogy a ’48 mennyivel több lehetőséget ad. Az utóbbi pár évben pedig jött a ’32. „Szóló” gépeknél már csak ebben a nagy méretarányban dolgozom, a ’48-at pedig meghagytam a kiskompozícióknak és diorámáknak.

Bf 109 G-2

Bf 109 G-2

A méretarány váltása miért következett be? Minőségi, mennyisége, avagy más okra vezethető vissza?
72-ről 48-ra egyértelműen a ’80-as évek végén megjelenő Trimaster-makettek miatt. Amikor megláttam tőlük a FW 190 Dorát, az zárójelbe tette mindazt, amit addig a makettekről gondoltam. Fotómaratott- és fehérfém alkatrészek, rézcsövek a fegyverekhez, tükörfényes műanyag, finom panelvonalak, rengeteg matrica – korábban elképzelni sem tudtam ilyet. Volt olyan Trimaster kit, melyhez nyíló zsanérokat mellékeltek, hogy a komplett hajtóművet kompromisszumok nélkül be lehessen mutatni! Aztán a Hasegawa kezdte kiadni a Messer-sort. A ’32 kicsit más történet. Ironikusan azt mondanám, amit a PCM tulajdonosa válaszolt egy interjúban a cég méretarány-váltását követően: be kell látni, hogy öregszik a makettező közösség… Nyilván az én szemem sem olyan már, mint 20 évvel ezelőtt, de nem ez a fő ok. Kb. 8-10 évvel ezelőtt indult el a nagy méretarány reneszánsza, és szebbnél szebb kitek jelentek meg. Ma pl. a Tamiya, a Wingnut Wings, a Zoukei Mura folyamatosan feszíti és tágítja a műanyag makettek lehetőségeit. Gyantánál ugyanezt teszi Silver Wings. Példásak a nagyszériás gyártók – Revell, Hasegawa – új termékei is. Sokáig mégis idegenkedtem, aztán rászántam magam egy Hasegawa Fóka építésére. Annyira élveztem, hogy már vettem is elő a következőt. Ez a méretarány ráadásul olyan lehetőségeket rejt magában, mellyel véleményem szerint ki lehet teljesíteni a realitásra való törekvésünket. Számos ilyen terület van a kabintól a felületig, ahol a rádli lyukacskái helyett pl. igazi kerek szegecsnyomokat készíthetünk; de új horizont nyílik meg a festés és antikolás területén is.

Ifjú Pumák Frankó Bandi bácsival

Ifjú Pumák Frankó Bandi bácsival

Mit javasolnál a mai kezdőknek, miként álljanak neki a makettezésnek, mind szemlélet, technikai, anyagi vonalon?
Egy kezdő makettezőnek mindenképpen az olcsó és egyszerűen építhető készleteket ajánlanám, mint pl. a Hobby Boss Easy kit-ek, vagy a Revell újabb termékeit. Ezeken nyugodtan lehet gyakorolni, és nem baj, ha rontanak: 2-3 fagyi áráért megvehetik a következő dobozt. Anyagi oldalon a legnagyobb befektetés mindenképpen a szórópisztoly és a kompresszor. Ezt csak akkor érdemes megvenni, ha már biztosnak érzi a makettező kolléga, hogy hosszabb távon is e hobbit kívánja művelni. Szemléletben pedig első a türelem: ne gondolja azt, hogy „lúzer” és „reménytelen”, ha az első makettel nem nyeri el Mosonmagyaróváron a BoS-t; vagy második munkájánál nem tudja elkészíteni a komplett Sztálingrádi csatát. Tehát a javaslatom: gyakorlás, a kritikák meghallgatása, türelem és kitartás; ezek együtt meghozhatják a kívánt sikert.

Egy adott kritika megfogalmazásánál mit tartasz a legfontosabbnak és miért?
Őszinteség és nyíltság nélkül semmit se ér a kritika. A hibát fel kell tárni, és egyben tanácsot adni, hogy én milyen módszerrel védeném ki, vagy javítanám. Tanulni csak ebből lehet. Mégis a nyers őszinteség sokszor sértődést hoz; pedig a kritika célja soha nem az, hogy bizonyítsam, én mennyivel jobb, vagy tapasztaltabb vagyok. A barátaim tudják ezt, így nekik nyugodtan elmondhatom a véleményemet, értik, hogy miért teszem. Akikkel nem ismerjük egymást, ott nehezebb a helyzet, általában megkérdezem, hogy a készítő tényleg kritikát vár-e, vagy udvariasságot. Ha pedig nyíltan elmondom, akkor sokan durcásan kezdik magyarázni, hogy ez meg az azért ilyen, mert éppen rossz passzban voltak, meg kiégett az izzó a lámpájukban, vagy nem volt jó ragasztójuk. De a makettnek önállóan kell megállnia, az „üvegcsében összegyűjtött izzadságcseppek” nem érdekelnek. Volt, aki megkért, hogy próbaképp pontozzam le a munkáját. A gépen látszott, hogy egy éles versenyen az első ránézéses rostán kiesne. Ezt elmondtam, de az illető tovább erősködött. Lepontoztam, és onnan kezdődött az örök harag. Pedig, ha én vállalom a kritika felelősségét, akkor az is viselkedjen felnőtt módra, aki bírálatot kér. A bírálat nem személyeskedés, hanem értékelés.

Dl4A kezdetkor milyen nehézségekkel szembesültél és miként változott meg az a mai világban?
A „kezdetekre” gondolva vissza kell térnem a ’70-es évek végének világába. Hogy’ is volt? Egyetlen szakirodalom a „Repülés” c. újság. Makett-választék: cseh- és NDK.  Festék: „Valkyd”-ból kutyulva; szerszám: kisolló és tűreszelő… Azt hiszem, nem érdemes tovább sorolni.
Ma? Csak a pénztárca szab határt annak, mennyi és milyen szakirodalmat, makettet, kiegészítőt, felszerelést, szerszámot veszünk. Van magyar nyelvű makettező-könyv, újság, internetes fórum. Korábban elképzelhetetlen információ- és árudömping van tehát, mondhatni ”aranykor”. Viszont egyre kevesebb az az idő, amit nyugodtam a munkaasztal mellett tölthetünk: pörgős, túlhajtott, zaklatott és türelmetlen lett a világ. Nem örülök ennek a paradoxonnak.

Az általad megfogalmazottakra magad milyen megoldást találtál és mit javasolsz a többi – javarészt kezdő – makettezőnek e téren?
Az áru- és információdömpinggel még csak-csak megküzdök. A makettek kiválasztásánál segít a tapasztalat, az információknál a forráskritika. Kezdő kollégáknak javaslom, hogy kérjenek segítséget valamely öreg rókától, mit érdemes megvásárolni. Az infókkal kapcsolatban pedig azt, hogy egyetlen forrással soha ne elégedjenek meg, igyekezzenek több mindent összevetni, és ne csak a világhálóról. S, ha lehet egy tanácsom, a neten talált makettet soha ne tekintsék egyedüli referenciának. Mostanában többször találkozom ezzel a riasztó jelenséggel, ami adott esetben tévutakra és zsákutcába vezethet.
Viszont, amivel nem tudok mit kezdeni, az az időhiány…

MolchGondoltál-e arra, hogy a makettezés általad művelt kategóriáin (repülő, dioráma/kiskompozíció) túl is kipróbáld magadat, s ha igen, miben? 
Javíthatatlan repülős vagyok, de van egy „mellékszál”: a német tengeralattjárók. Építettem már néhányat, és most is van a munkaasztalon egy „Hecht”. A repülős kiskompozíciók-diorámák miatt időnként festek figurákat is. Harcjárművet utoljára gyerekkoromban építettem, de most – vonatkozása miatt megvettem a Zrínyit és a Toldit. Belevágni azért még nem mertem.

Adott a kérdés; mikor jön el a pillanat, hogy egy szépséges Zrínyit láthassunk Tőled? Miben látod várakozásod okát?
Szépséges Zrínyit szerintem soha, vagyok ennyire önkritikus. Korrekt Zrínyit is inkább a vitrinem lát majd. A magyar járművek számomra érzelmi és történelmi szempontból nagyon fontosak; de nem hiszem, hogy e téren olyan szintű munkát tudnék készíteni, mint repülőben.
Azt pedig mindenképpen megvárom, hogy egy vezető magyar járműves elkészítse, és publikálja az építés kulcspontjait, esetleges nehézségeit.

Messer kabin

Messer kabin

Hogyan változott a technikád az évek során, azokat milyen szellemiségben módosítottad?
A technikám változását talán két szálra bontanám. Az egyikbe tartoznak az „ugrásszerű” változások, mint pl. az, amikor először festettem festékszóró pisztollyal, vagy amikor fotómaratott és műgyanta kiegészítőket kezdtem használni. A másik az új eljárások, anyagok, kipróbálása, és beépítése a „rutinba”. A kiindulási pont, az alap nálam viszont mindig az, hogy az új eszközök és anyagok mennyiben szolgálják az eredeti tárgy lehető legjobb megközelítését. Én is használok művészolajat, ceruzát, pigmentet, krétát stb., de a saját „valóságképemnek” megfelelő formában. Az öncélú művészkedést, túlhangsúlyozott technikai bravúrokat nem kedvelem, mert azt veszik el, ami számomra a lényeg: a realitást.
Szemléletem, ízlésvilágom – ezzel együtt az alkalmazott technika kialakításában pedig igen nagy szerepe volt két meghatározó mesternek: néhai Horváth Ödinek, és Havasi Józsinak. Barátságuk mellett a kemény, de őszinte és szókimondó kritikáiknak, tanácsaiknak köszönhető, hogy ott tarthatok, ahol.

Említettél két ismert és a magyar makettezés szempontjából meghatározó makettezőt. Kik azok, akiknek munkásságát figyelemmel kíséred, emellett mely munkák voltak/vannak Rád hatással?
A külföldi kollégák közül Brett Green, és különösen Chris Wauchop festési-antikolási stílusa áll közel az ízlésemhez. A legszebb munkákat élőben Klaus Herold-tól láttam, vele volt szerencsém együtt zsűrizni, és munkái fölött „ítészkedni” is. ’32-es méretarányú FW 190 Dora-ján gyakorlatilag nem láttam hibát. Ilyen szintű munkával itthon Lőrincz Petinél találkoztam. De rengeteg kitűnő magyar repülőst ismerek és tisztelek: Kormos Peti, Fóth Gabi vagy Gábor Attila „mikrorealista” precizitása lenyűgöző, Szabó Peti, Vad Robi kis méretarányú munkái rendkívüliek. Bera Karesz újításai, művészi, ugyanakkor realista festési technikája új színfoltot jelent. Kocziha Attila makulátlan felületei, matricázási technikája és ízlése egészen kivételes; Kovács Gabi több korszak gépeinél is képes maradandót alkotni. Michalkó Pisti vagy Sármány Zoli néhány repülője szintén emlékezetes. S, hogy haza is beszéljek, a Puma sem szűkölködik kitűnőségekben: Papp Peti, Horváth András, Zöldág Pisti, Csernák Roli, Juhász Karcsi munkáit jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. Az „öregek” közül nagyon szeretnék új makettet látni Havasi Józsitól, Tóth Zolitól és Dr. Buza Zolitól; Nagy Sanyi és Vadász Pista szerencsére igen aktív. Elnézést mindazoktól, akiket most nem említettem név szerint, mert a lista nem teljes.
De, ha csak egy makettet kellene említenem, amely a pályámra meghatározó hatással volt, akkor az Havasi Józsi FW 190 A-6 Neptun-ja. Egyszerűen a realitás addig elképzelhetetlen dimenzióját nyitotta meg előttem.

V6Ha egy kezdő ma megkérdezné Tőled, hogy mire figyeljen egy makett – legyen most az egy repülő – építésekor és festésekor, mi lenne az, amit mindenképpen javasolnál neki?

A tanácsnak mindig személyre szabottnak kell lenni. Igazán hasznos segítséget akkor tudok adni, ha látom az illető korábbi munkáit és felmérem, miben erősebb és miben gyengébb. Ismerni kell a hátteret is: milyen eszközök (pl. ecset vagy pisztoly) áll a rendelkezésére, és ahhoz igazítani a javaslatot.
De nem akarom megkerülni a kérdést: az alaptechnikákat mindenkinek meg kell tanulni: az alkatrészek leválasztása, sorjázása, a ragasztás, tömítés és a csiszolás elsajátítása nélkül nem lehet versenyszintű makettet készíteni. Ehhez gyakorlás kell. Sajnos sokszor látom, hogy meg akarják „spórolni” a hobbival ismerkedő kollégák, de van, amit nem lehet.

FW 190 A-5

FW 190 A-5

Mondod a „versenyszintű makettet”; ebben természetesen megbújik személyes hozzáállásod a hobbinkhoz, ám miben látod a versenyszerű és az „otthonra készülő” makettezésben a különbséget és mi erről a véleményed?
E kérdésnél eszembe jut néhai Horváth Ödi barátom és mesterem mondása: úgy kell makettezni, hogy a polcról bármikor bármely munkádat levehesd, és szégyenkezés nélkül tehesd ki egy kiállításra. Valahol itt gondolom a „versenyszintű makett” fogalmának megtestesülését. Nagy igazsága volt Ödinek, de nem az egyetlen. Teljesen el tudom fogadni, ha valaki tényleg csak lazításképpen a munka után, vagy egy hétvégén összeállít valamit, és ez örömmel tölti el. Ha visszagondolok, a kezdetekkor, kölyökkoromban nálam is ez az öröm volt, ami e hobbihoz vonzott és kötött. Sokunknál ugyanakkor eljön-eljött az a pont, hogy másoknak is megmutassuk a munkánkat. Ennek egyik – korábban szinte egyetlen terepe a kiállítások és versenyek világa. Itt van összehasonlítási alapunk arról, hogy hol tartunk másokhoz képest, és miben kell tovább fejlődnünk. Szubjektív benyomásaink pontosítására jó a kritika, a korrekt bírálat. A verseny tehát eszköz, mely segíthet a tökéletesedésben, de nem lehet cél a makettezésben. Ismerek jó makettezőket, akik azért nem tudnak kiválóak lenni, mert feszül bennük ez a versenynek megfelelési kényszer, másokból dühöt vált ki, ha nem kapnak valamilyen érmet, vagy kupát. Megint más egyenesen „díjszámlálót” működtet. Azt hiszem, ezek az emberek teljesen félreértik mind a makettezés, mind a versenyek értelmét és lényegét. Számomra a „versenyszintű makett” készítése tehát belső igény és nem más. Ha munkáim másoknak is tetszenek és még díjazzák is, az rendkívül jó érzés; de ha két kupával több van, akkor sem fogom olcsóbban kapni a kenyeret a boltban. Súlyán kell kezelni a dolgokat.

Dl5Fontosnak tartod-e a hazai makettező szaklapot és különböző fórumokat, ha igen, miért?
A Pro Modell-t – és most nem „haza” beszélek a világ egyik legszínvonalasabb szaklapjának tartom, cikkeit és fotóanyagát tekintve is. Szégyellem, hogy az a néhány ezer makettező, aki hazánkban van, nem képes stabil hátteret biztosítani neki. A „szkennelő”-kollégák nem fogják fel, hogy minél többen vannak ők, annál biztosabb, hogy nem lesz mit szkennelni.
Az internetes makettező fórumok szintén fontosak. Van, aki ezt használja egyedüli információ-forrásnak. De látom a hátrányait is: a személytelenségből adódó konfliktusokat, a forráskritika hiányát, a potenciális frusztrációt stb. Néha tragikomikus példákat is látok. Más fórumon olvastam már XY-tól igen kemény kritikát egy első makettjét bemutató kolléga felé. Igen ám, de aki a kritikát adta, maga sem épített még többet ötnél! Viszont az „arc”, a fölényes lekezelés már megvolt. Hasznos tanács persze nulla. Ezt nem szeretem a netes kommunikációban: néhányan egy nick mögé bújva osztják az észt, de személyesen még kérdezni se mernének.
Az sem véletlen, hogy a magyar nyelvű fórumok közül a makett.org-on vagyok jelen aktívan: a „társaság”, hangvétel, nyitottság, szakmaiság közel áll hozzám. Kemény összeugrások itt is vannak, de általában olyanokkal folyik a vita, akikkel személyesen ismerjük egymást, így a legközelebbi találkozáskor egy sör mellett minden elsimítható. Külföldi fórumok közül a Hyperscale-t, LSP-t, ARC-t, Aeroscale-t látogatom rendszeresen.

E3Miben látod a különbséget a hazai és a külföldi fórumok között a hangvétel, személyes javaslatok, szakmaiság tükrében?
A hazai fórumok közül van, ami szektaszerűen működik, és azonnal kiveti magából azt, aki ne adj’ Isten más véleményt fogalmaz meg, megint más fórumon meg olyan érzésem van, hogy folyamatosan vak vezet világtalant. Az org.-on a külső szemlélőnek, egyszeri látogatónak is feltűnhet, hogy milyen mélységű szakmai tapasztalat és történelmi háttér van jelen. Éles viták is persze, melyek, ha nem csapnak át személyeskedésbe, akkor rendkívül hasznosak. Ezek megléte bizonyítja, hogy itt számos nézet, vélemény, gondolat teret kaphat. A kritikákat is korrektnek találom. A külföldi fórumokat kicsit másnak látom. A hangvétel általában baráti, és minden munkát kritika nélkül fogadnak, dicsérnek. Ez a készítőnek biztosan jól esik, de tanulni nem lehet belőle. Tapasztalom azt is, hogy néhány nagy név egész „szuperlatívusz-áradatot” indít el akkor is, ha pl. éppen olyan butaságot csinál, mint egy fából készült szárny fémre koptatása. Összegezve a külföldi fórumokat: általában jó hangulatú, ám felszínes felületeknek látom, ahol nehéz összecsipegetni az igazán hasznos információkat –tisztelet a kivételeknek. Itthon kritikusabb, élesebb, de egyben jóval „szakmaibb” – tehát hasznosabb az általam preferált fórum.

Miben látod az erényét/gyengeségét a makettező társadalomnak és lenne e olyan gondolat ebben a témában, amit szívesen megosztanál az Olvasókkal?
Hihetetlenül tehetséges és kreatív makettezőink vannak minden korosztályban, volna hát oka büszkélkedni a magyar makettezőknek. De nincs minden rendben. Nem akarok hosszabban a „turáni átkon” keseregni, de tény, hogy nincs egységes magyar makettező közösség. Vannak, akik fura küldetés-tudattól vezérelve oktatnak ki minket arról, hogy ami itt van, az elmaradott Mucsa, és makettezés csak tőlünk nyugatra létezik „haladó és korszerű” formában.
A magam részéről úgy gondolom, hogy a békés egymás mellett élés szellemében minden irányzatnak van helye és létjogosultsága; de, hogy kötelező jelleggel kell(ene) felváltani a realitásra törekvést „illúziókkal”, azt soha nem fogom elfogadni. Lázadó típus vagyok, így sose szerettem, ha megmondták helyettem, mit is kell gondolnom, vagy hogyan kell látnom.

Puma kiállítás megnyitó

Puma kiállítás megnyitó

Amikor nekifogsz egy munka elkészítésének, milyen tematika szerint végzed a munkálatokat?
Rengeteget lapozom a szakirodalmat, és várom azt a pillanatot, amikor „elkap” egy kép, rabul ejt egy részlet. Ez lehet festés, egy jelenet, szituáció; de akár a fotó sarkában pacsizó kutya, vagy a pilóta arckifejezése is. Megmagyarázhatatlan, de ilyenkor megjelenik az érzés, hogy ezt mindenképpen szeretném megépíteni. Sajnos ötletből és inspirációból mindig jóval több van, mint időből. Ha kiskompozíciót, vagy diorámát építek, akkor modellezem az egyes eszközök, figurák elhelyezkedését, arányait. A környezetet gyakran már a repülő megépítése előtt elkészítem.
A gép építése a szokásos mederben zajlik, de a kedvencem a festés-matricázás és az antikolás.  Itt dől el igazán, hogyan, mennyire pontosan tudom visszaadni azt a pillanatot, amit a korabeli felvétel rögzített.

Milyen felszerelésekkel dolgozol?
Szerszámok közül csak néhány márkát említenék, melyeket nagyon kedvelek és sokszor használok: Z63, Mission Models, RB, MDC, Waldron, Tamiya. Festékszóró pisztolyok közül szinte minden, ami H&S: Evolution, Grafo, Infinity, Colani, valamint az Iwata CM-B; kompresszorom pedig egy Eurotec 50-es.

Tekintve a makettezők mai oly’ szűkös anyagi lehetőségét, mit javasolsz, mi az, amire mindenképpen áldozzon egy munkájánál?
Nehéz kérdés, mert minőségi anyagok és eszközök nélkül sokkal nehezebb és időigényesebb szép munkát készíteni. Nem lehetetlen, csak nehezebb. Mégis azt mondom, a festéken – és annak gyári hígítóján, valamint a lakkokon, matrica-lágyítókon és feszítőkön nem szabad spórolni. Egy makettről az első benyomásunkat ugyanis biztosan a festés és matricázás fogja meghatározni, akár vitrinben, akár kiállításon látjuk az adott munkát.

Veterán hősökkel

Veterán hősökkel

Mennyire tekinted irányadónak a történelem vizsgálatát és a makettezés párhuzamát, azaz mennyire fontos számodra a történelmi hűség, és mi az a határ, ameddig elmész e témában a maketteid elkészítésekor?
Bár eredetileg vadászpilótának készültem, sajnos kiképzés közben kellett váltanom, és civil főiskolán folytatnom tanulmányaimat. Történelem szakon végeztem, és szakdolgozatom a „Messerchmitt Bf 109 az Angliai Légi Csatában” címet viselte. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Tudom, hogy sokan másképpen gondolják, de nekem csak akkor értékes egy makett, ha azt történelmi, had- és technikatörténeti szempontból hiteles. A többi számomra maximum érdekes objektum de nem több –, bármilyen „virtuóz” módon is készítették el. Sajnálattal látom, hogy mostanában igen rangos kiállításokon „hitelesnek” fogadnak el, és magasan díjaznak olyan munkákat is, melyeket pusztán a fantázia szült. Ez önmagában is baj, de mi lesz akkor, ha egy kezdő ezeket fogja referenciaként kezelni?
Hogy meddig megyek el a történelmi hűség kedvéért? Néha évekig kutatok egy-egy gép, és annak története után. Pl. a magyar „piros 12”-es Messerel több mint 5 évig foglalkoztam, mire úgy éreztem, most már bele lehet vágni. De engem érdekel a háttér és a személyes vonatkozások is: az egység és a pilóta története. Szóval maximalista vagyok.

Nagyapám a CR 32 előtt

Nagyapám a CR 32 előtt

Fontosnak tartod-e a történelmi háttér kutatását, s ha igen, mit gondolsz, milyen szintig érdemes azt tanulmányozni hobbink tükrében?
Itt rögtön kettéválasztanám a választ. Azoknak, akik a maguk gyönyörűségére építenek, és munkáikat sem nyilvános fórumon, sem kiállításokon nem mutatják be, ennek nincs igazán jelentősége. Itt a készítő a maga igénye és lehetősége szerint dönt, ezzel semmi baj nincs. Aki viszont azt tervezi, hogy bármilyen formában közszemlére teszi makettjét, attól egy minimális szint elvárható. Ez alatt azt értem, hogy legalább egy fotót keressen arról a járműről, eszközről, amit készít, és igyekezzen ahhoz közelíteni. Ha nincs nyomtatott szakirodalma, akkor a neten keresztül találhat, vagy segítséget kérhet az olyan fórumokon, mint a makett.org. Aki már feljavítja, átalakítja a makettjét, attól elvárható, hogy a technikai vonatkozásoknak is nézzen utána. Kiskompozíció, dioráma kérdésénél egyre szélesedik a kör, amit illik elolvasni, megvizsgálni. Rengeteg jogos kritikát megspórolhatna magának így a készítő. Mert építés előtt és közben nem szégyen kérdezni, de utána megsértődni a megfogalmazott észrevételeken és feltárt tévedéseken igen. Lehet, hogy sarkos nézet, de számomra elfogadhatatlanok az olyan mondatok, mint a „Szerintem ilyen is lehetett volna!”, meg, hogy „Mutass fotót, hogy ilyen nem volt!”.
Nálam viszont a történelmi háttér kutatása már a makettezés rovására megy. Szabadidőm nagy részében a szakirodalommal foglalkozom olvasok és elemzek ahelyett, hogy az asztalomnál ülnék és építenék. Ez se jó persze, és nem tartom követendő útnak. Meg lehet találni a kompromisszumot akkor is, ha nekem nem sikerült.

Miként gondolod, hogyan épül fel az építő jellegű kritika? Mi a lényege; mit és azt hogyan tartalmazza?
Az alap: nézzük meg kinek, milyen fejlődési szinten álló makettezőnek adjuk a kritikát. A feltárt hiányosságok mellé azonnal próbáljunk megoldás is javasolni. Innentől talán pontokba szedném, amit szerintem tartalmaznia kell a kritikának:

  1. Összbenyomás: Igen lényeges, mert az első pillantás „adja el” a makettet, noha nem ismerjük még a részletekben megbúvó ördögöt. Sokszor a nem odaillő, vagy gyengén kivitelezett alap ront a hatáson; míg egy esztétikus, nem túlzsúfolt, színeiben-méretében megfelelő vonzza a tekintetet.
  2. Festés-matricázás-antikolás: A makett ruhája. Egységesség, felület, színek és összhang mind-mind fontos elem. Kiábrándító tud lenni egy panelenként túlművészkedett festés ahol még azt is látom, hol indította a pisztolyt a készítő és a végletekig vitt amortizáció. Dr. Buza Zoli barátom aki ma is aktív légiforgalmi pilóta szokta volt mondani: ilyet csak az tart élethűnek, aki soha nem látott igazi repülőgépet. Egyetértek vele. Én igazából azt szeretem, ha úgy csapnak be a különböző hatásokkal, ha nem látom, csak érzem, hol nyúlt bele a készítő.
  3. Kiemelt részek”: a kabin, futóakna, esetleges bontott elemek. Sokan ott hibáznak, hogy valamely egységet – jellemzően a kabint nagyon feljavítanak, másokat viszont elhanyagolnak. Szerintem az összhang itt is kulcsszerepet kap. Akkor lesz harmonikus hatású a makett, ha az elvégzett átalakítások/feljavítások közel azonos intenzitásúak.
  4. Építés minősége: míg a fentiek alapján különösen a haladók és mesterek munkáit ítélhetjük meg, ebben a pontban elsősorban a kezdők makettjeihez adhatunk tanácsot. Alkatrész-leválasztási, sorjázási, ragasztási, tömítési, csiszolási és karcolási hibák jellemzően náluk fordulnak elő.

Most, ahogy belegondolok, a szóbeli kritika is szinte ugyanazt a sémát követi, mint egy jó pontozólap.

Reichenberg

Reichenberg

Milyen forrásmunkákat (könyvészeti), szaklapokat preferálsz, illetve, ha megkérdeznék Tőled, milyen sajtóterméket (folyóiratot, stb.) vegyenek, mi lenne a válaszod? 
Luftwaffe-témakörben a legkomolyabb, tudományos igényű munkákat a JaPo, Classic, Eagle Editions, Monogram publikálja. Haszonnal forgatom a Model Art, Aero Detail, Modeler’s Eye, Hikoki, Schiffer, Kagero, HT-Modell, Mushroom, Osprey-könyveket. Periodikák közül messze kimagaslik a Luftwaffe im Focus, de nagyon kedvelem a Luftwaffe Gallery-t, Wings of the Black Cross-t és a Revi-t. Szaklapok közül, mindenek előtt a Pro Modellt javaslom.

Ha lehetne egy kívánságod a makettgyártókhoz, melyik típust szeretnéd, hogy kiadják?
A kedvenc típusaim szerencsére mostanában jelentek meg 1:32-ben: a Ta 152 C a PCM-től, a Ta 152 H a Zoukei Mura-tól, a He 219 a Revell-től. Ezek álltak nálam a toplista élén, úgyhogy most hátra is dőlhetnék. De egy fröccsöntött ’32-es Arado 234-nek nagyon tudnék örülni – főleg, hogy a gyanta változathoz már volt szerencsém.
Titokban viszont abban reménykedem, hogy a Tamiya nagy méretarányban kihoz egy Messer-sort. Az maga lenne a kánaán!

Köszönöm a beszélgetést!

Tudj meg többet róla: Pánczél Mátyás

A szerzőről nem áll rendelkezésre adat.